Csak stresszmentesen!
A diákélettel járó stresszhelyzetek könnyítése – ez volt célja annak a programnak, amely a „Stresszmentes iskolákért” nevet kapta, és öt szombathelyi iskola vett részt a budapesti záró rendezvényén.


Szeptemberben kezdődött el a most lezárult rendezvénysorozat, egy négy napból álló konferenciával a szombathelyi egyetem központjában. Kezdésképpen az iskolák diákjait (Bolyai, Kanizsai, Nagy Lajos Gimnázium, Savaria Szakképző és Teleki Szakközépiskola) csapatokra osztották, hogy jobban megismerkedhessenek egymással. Minden csoport egy-egy vezetőt kapott, akik amellett, hogy segítették összerázódni a fiatalokat különböző csapatépítő játékokkal, tanácsokat is adtak, hogy miképpen vezessék le a stresszt. Valamint a kortárs segítség gyakorlatába is bevezetést kaptak a nebulók. Ezután minden iskola hetente foglalkozásokon gyűlt össze, hogy egy tíz perces műsort állítson össze a programról, amit februárban bemutattak egymásnak. A rendezvény zárásaként a Parlamentbe látogattak a résztvevők, ahol beszámoltak élményeikről és meghallgathatták neves előadók véleményét a programról. A nap folyamán a Parlament megtekintésére is lehetőség volt.

paRé





Bejegyzések  
Az Ön neve*
E-mail címe
Hozzászólása*
Biztonsági kód*
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

copyright © 2009 WebMark
 
hírlevél
galériák
Kakaóbár
hírek