| Legutóbb a Vasi Tudósító Tanoda a Rádió Szombathely stúdiójába kalandozott. |
Az ajtóban Horváth Nóra a főszerkesztő várta apró, ámbátor lelkes csapatunkat. Beléptünk az ajtón és meglepetésünkre egy teljesen családias, izgő-mozgó szerkesztőség képe tárult elénk. Mindenki mosolygott és minket várt. Mint azt megtudhattuk, nem sokszor fordul elő az, hogy egy nagyobb létszámú társaság lép a rádió területére. Lepakoltuk a cuccainkat és Nóra invitálására helyet foglaltunk az aula közepén lévő asztalnál. Először tisztázni kellet azt, hogy a Rádió Szombathely helyi és egyben kereskedelmi rádió is. Ez merőben meghatározza az arculatot és a tevékenységet is. Tehát helyi azért, mert a legfelkapottabb műsorok a helyi hírekről szólnak, és kereskedelmi azért, mert a reklám kötelező a rádió fennmaradása érdekében. A rádió sugárzási körzete Szombathely és környéke, de Vas megyében néhány helyen még fogható kisebb frekvencia eltéréssel. A távolság áthidalásában megoldást jelent az internet, amin egyre többen hallgatják a műsorokat az ország más pontjairól is, sőt még külföldről is. A hírek persze az oldalon is frissek, hiszen minden egyes órában feltöltik a legfontosabbakat. Ezekre visszajelzés is érkezik rendszerint, általában azok hallgatják net-en a szombathelyi híreket akik elköltöztek de még kíváncsiak a helyi történésekre. Ezek után rátért a csapat bemutatására. Megtudhattuk, hogy 25 főt számlál a szerkesztőségi stáb, amiben persze nem csak a hangjukat hallató munkatársak vannak bent, hanem a háttérben dolgozó hangmérnökök, technikusok is. Egy nagyon érdekes szerkesztőségi tag is jelen van a rádió életében. Ő kint él Amerikában! Elköltözése után nem szerette volna feladni az európai dallista szerkesztését ezért a mai napig folytatja ezt a tevékenységét. A szerkesztőséghez kapcsolódóan megtudhattuk még azt is, hogy azok csatlakozhatnak a stábhoz, akiknek diplomájuk már megvan(vagy készül) , szerencsések, kitartóak és elkötelezettek. (persze ennél jóval több kell) ”Nem elég őstehetség, fejben is ott kell lenni”- mondta Nóra. A pénzügyi hatékonyság miatt, a rádiónak „univerzális” emberekre van szüksége. Ez nagyjából annyit tesz, hogy nem olyan emberek dolgoznak náluk akik csak egy műsor levezetését végzik, hanem akik akár egy vészhelyzet esetén is készen állnak a beugrásra és remek műsort képesek lebonyolítani. A tömör összefoglaló után Nóra elmesélt egy történetet, amivel a rádió hatását mutatta be.” A minap bementem egy szombathelyi étkezdébe helyet foglaltam, és arra lettem figyelmes,hogy a mögöttem ülő asztalnál két lány beszélgetett a napi étkükről. Azt javasolta az egyik a másiknak, hogy ne egye meg a hamburgerét mert az hizlal. Erre a másik lány azt mondta, hogy reggel hallgatta a rádió Szombathelyt és a zöld tea fogyasztó hatásáról esett szó. Úgy gondolta, ha két hétig csak zöldteát iszik, akkor lemegy a feleslege simán. Ezen én nagyot kacagtam hiszen a hírt reggel én mondtam be, de nem teljesen, ilyen értelemben.” Aztán benézhettünk a stúdióba, ahol is Pezenhófer Brigitta tartott vezetett élő műsort. Őt követte Horváth Zoltán akinél még zenét is kérhettünk a Kívánság műsorba. Nagyon érdekesek voltak a különböző műszerek, berendezések és a kulisszák mögé is benézhettünk. Nagyon értékes és hasznos idő volt számunkra az a másfél óra, amit eltölthettünk a stúdióban. Reméljük izgalmas információkat tudtatok meg általunk.
Német Márk
|